Óriási szünetet tartottam. A nyár nagyon pörgősen telt. Az első felében majdnem minden hétvégén rohantunk mászni, majd a második felében elkoptattam pár kilómétert a futócipőimmel. Voltunk kajakozni a Dunán és a Sajón. Futottam keveset (nem), reggel és még annál is korábban, kánikulában, esőerdőt megszégyenítő páratartalomban, 1-2-3-4 kört a szigeten, Gödöllőn, Pesten, versenyen és csak magamban...

...aztán egy kellemetlen érkezéssel kicsit megtornáztattam a jobb térdemet (már csak gyakorlatban jobb). A sors fintora, hogy vele együtt elkezdtem az egyetemen az utolsó tényleges félévemet és mellette a szakmai gyakorlatomat.

Aki ismer tudja, hogy nemigen szeretek megülni a fenekemen, ezért ez a makacs sérülés különösen próbára tett. Ha eddig nem lett volna rendszer az életemben (haha), akkor most még rendezettebb lett. Az egyetem és munka mellé a kínzókamrákat megszégyenítő kezelésekre jártam, hogy minél hamarabb egészséges legyek és ne érezzem azt, hogy a felpuffadt térdem a következő pillanatban kacsint ki oldalra.

A kezeléseknek vége. Elkezdhettem újra mászogatni és megint rendesen futni. 10 hét elteltével ideje volt.

Hetek óta majdnem minden nap eszembe jut a blogom, és rendszerint elfog egy kevés lelkiismeret furdalás, amiért annyira elhanyagoltam.

Rengetek megírható történetem és receptem van. A mászások alkalmával finomabbnál finomabb (tudományosan érlelt :D ) saslikot csináltam, továbbá volt szerencsém megkóstolni Krakkó legfinomabb humusz válogatását, kipróbálni a barátom éttermeket is megszégyenítő steakjét, sushit készíteni, megalkotni a legfinomabb sütés nélküli fehérje szeletét és még sorolhatnám.

Terveim szerint ezeket szépen lassan csöpögtetve meg is osztom a nagyvilággal.